Harangok szóljatok!

Hatalmas elmaradásomat igyekszem ezzel a bejegyzéssel pótolni, amely, bár az eddigi kalandok leírását nem, de a mostaniét tartalmazza. Igaz, a Faery’s Tale kipróbálására még mindig nem került sor, de elég sok időt töltöttünk egy másik játékkal, melyről még nem ejtettem szót. A Dragon Age befejeztével párhuzamosan kezdtünk egy Dungeon World kalandba, ennek eheti ülését örökítem meg, az előzményeket Narmor blogján olvashatjátok.

Játékos karakterek

Finnegan, a legendás félszerzet harcos, kinek szíve a Bögyös Szirénbe húz (5. szint)

Pelin, a szakállától megfosztott druida (4. szint)

Rolandbart, az elf bárd, akinek nagyszerűségét nem lehet szavakba önteni (4. szint)

Miután egy űrhajóbaleset során Pelin a földdel tette egyenlővé a város és az erdő egy részét, bűntudattól nehéz lelkén az erdő maradványai közti bóklászással és bujkálással próbált könnyíteni. Miközben állatszőrök után kutatott a fák hamvai közt, hogy mezítelen testét eltakarja, Finnegan halottnak hitt barátja temetését tervezgette. Először hű követője, Lichtenstein családjához látogatott el, s meggyőzte a harcos apját, hogy fogadja vissza halott fiát. Visszafelé jövet a város főterén ismerős hangra lett figyelmes. Mint kiderült, Rolandbart énekelt épp a városiaknak, tudósítva a katasztrófáról és megemlékezve a halottakról.

Nem volt szép a többiektől, hogy Landarban felejtették, de a bárdot ez cseppet sem zavarta. Az elmúlt időszakban, szokásához híven üres zsebbel járta a környék fogadóit, és dallal fizetve szórakoztatta a népet. Így jutott el a városba a katasztrófa hírére abban a reményben, hogy ő lesz az első, aki dalaival hírül viheti az eseményeket a nagyvilágnak. Pelin halálának híre szörnyen lesújtotta, hisz jó barátja volt a mohaszakállú druida. Finnegan-nel díszes síremléket emeltek halott barátjuknak. Egy farönköt állítottak a földbe és ezt színes kövekkel, virágokkal díszítették. Rolandbart még sosem látott druida temetést, de meg volt győződve róla, hogy pontosan így zajlik. Búcsúzóul elénekelt egyet, a hasonló alkalmakra tartogatott dalaiból, melyet, bár ezt se Finnegan se Rolandbart nem tudta, a halottnak hitt Pelin is meghatottan hallgatott végig denevér alakban egy faágon rejtőzve.

Másnap reggel Finnegan egy kereskedővel találkozott, akinek még azelőtt, hogy a bárd megérkezett volna, kíséretet ígért a kompánia. Rolandbart is szívesen csatlakozott a csapathoz. Mivel Lux-ot lekötötték a város újjáépítése körüli teendők, végül csak ketten indultak útnak a kereskedővel. Alig hagyták el a várost, mikor egy faágon ülve kopasz, állatbőrbe bújt alakra lettek figyelmesek. A bárd nem hitt a szemének, de Finnegan megerősítette, hogy amit látnak, nem káprázat: valóban a mégsem annyira halott Pelin ül az ágon. Ahogy közelebb értek, Rolandbart nemtetszésének hangot adva takarta el a szemét, míg Finnegan lebeszélte a fáról az igencsak alulöltözött druidát. A nagy örvendezés közepette felosztották az utazással kapcsolatos feladatokat. Rolandbart lelkesen vállalta az élelmezés nemes feladatát, de szerencsére pocsék főzőtudományát nem tudta sokáig gyakorolni, mivel egy pihenő alkalmával az egész ellátmányt a patakba ejtette. Sajnos a csapat úttörője, Finnegan sem végezte jól a feladatát, így a kompánia többnapi bolyongás után kiéhezve az erdő közepén kötött ki. 

Szerencsére barátságos gyíkemberek akadtak rájuk, akik a kereskedőt már ismerősként üdvözölték, de a kíséretével bizalmatlanul viselkedtek. Rolandbart úgy érezte, eljött az idő, hogy megcsillogtassa tudását, és varázslattal megpróbálta elcsavarni az egyik gyíkember fejét, de a próbálkozás sajnálatos kudarcba fulladt. Csupán ijesztő pukkanó, szikrázó gömböket sikerült produkálnia, ami halálra rémisztette és feldühítette a gyíkembereket. Véres csata volt kibontakozóban. Szerencsére a bárdnak már nagy gyakorlata volt a hasonló elbaltázott helyzetek elviccelésében, így mandolinját előkapva mutatta a gyíkembereknek, hogy csupán az előadás része volt a varázslat. Az ellenségesség pillanatok alatt eloszlott, s a gyíkemberek megbűvölten hallgatták a bárd énekét, aki egy híres gyíkember bárdra, Deekin-re emlékeztette őket. 

Pelin is sikeresen elkerülte a harcot, jelezve, hogy nem kíván ártani, de Finnegan nem tudta kibeszélni magát így kénytelen volt megküzdeni a gyíkember csapat vezetőjével. A gyíkemberek körülállták a párbajozókat és lelkesen szurkoltak, éljeneztek, miközben a bárd harci muzsikát produkált hangszerén. A csatából Finnegan került ki győztesen, s a gyíkemberek vállukra véve halott társuk testét, a gyászdalt éneklő bárd kíséretében bevonultak a városba, ahol rituálisan a mocsárba süllyesztették a testet.

 

Rolandbart ismert egy legendát a neves gyíklény bárdról, ezért meg akarta látogatni a város közelében magasodó Zikkuratot, ami tiltott helynek számított. Sajnos terve, hogy követőket toboroz a kalandhoz, kudarcba fulladt, mitöbb, a kompániát házi őrizetbe vették a gyíkember őrök. Két napba telt mire a kereskedő beszerezte áruját, s tovább indulhattak. Pelin felruházkodott, Rolandbart kardját egy vívótőrre cserélte, Finnegan pedig emlékül egy félszerzet gyíkot rajzolt szállásuk falára.

A visszaút eseménymentesen telt, Finnegan átvette a kétbalkezes bárdtól a fakanalat, s immár bőséges és igen ízletes táplálékot vehetett magához a kompánia. Rolandbart pedig a felderítésben jeleskedett, így a tervezett időn belül értek vissza a városba.

Landarba visszatérve Finnegan a Bögyös Szirén fogadó felé vette az irányt, és hatalmas ünnepséget rendezett. Rolandbart és Pelin is részt vett a bulin. Miközben a druida szerencsejátékkal próbálta pénzét megsokszorozni, a bárd néhány kupa sör után arról kezdett fecsegni boldognak-boldogtalannak, hogy Finnegan azért rendezte az ünnepséget, hogy megkérje a csinos felszolgálólány, Betsy kezét. A hangulat egyre fokozódott, s az ittas vendégek kántáló biztatása közepette Finnegan valóban megkérte a lány kezét, bár ezt csak jóval később tervezte. 

Az est folyamán a félszerzet megismerkedett egy, a Végtelen Pusztáról száműzött herceggel, Harr Kasmarral, aki Landarban akart nemesi címet szerezni magának. Harmadnap a kipihent kalandozók Ostbor háza felé vették az irányt. Az eljegyzés napján Finnegan hallott egy pletykát, hogy a nemestől elloptak valamit, s a kompánia bőséges jutalom reményében sietett Tarquin segítségére. 

 

//Folyt. köv.//